2014

Elment Menyus

Itt hagyta a földi színpadot színházunk egykori rendezője, társulatuk örökös tagja, Szegvári Menyhért.

A pályát 1972-ben kezdte a pécsi Nemzeti Színházban, ahol volt vezető és főrendező, majd a József Attila Színháznál dolgozott, 1994-től pedig nyugdíjba vonulásáig az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. Emlékezetes rendezéseit talán fel sem lehet sorolni. Munkája elismeréseként 1989-ben Jászai Mari-díjat kapott. 71 éves volt.

 

 

Címkék: színház